Regionális jelenlét

A VANIN-cégcsoport Magyarországon teljes körű országos lefedettséggel működik, Romániában pedig alapvetően az erdélyi területekre, különösen a határ menti megyékre fókuszál. A VANIN Kft. egyik fő erőssége, hogy – a határ mindkét oldalán felépített tudásháttérrel és tapasztalattal – híd szerepet tud betölteni a két ország közös projektjeinek megvalósításában, segítve a különböző üzleti–gazdasági–közszolgálati kultúrák összecsiszolását is.
 
A határon átnyúló, ill. határ menti együttműködésben megvalósuló projektekben történő részvétel a VANIN-cégcsoport stratégiájában kiemelt szerepet játszik. A Romániában, ill. magyar–román viszonylatban sikeresen megvalósított projektek nyomán megkezdtük a felkészülést, hogy – elsősorban az önkormányzati tanácsadás területén – Szlovákiában is eredményesen adaptáljuk módszertanainkat.
 
A jövőben is lépésről lépésre kívánjuk megvalósítani nemzetközi terjeszkedésünket. Hisszük ugyanakkor, hogy az eddig megszerzett tudást és a folyamatosan fejlesztett módszertanokat még szélesebb körű együttműködésekben, közép-európai, sőt európai szinten is tudjuk majd hasznosítani és terjeszteni.
 
Magyarországi és romániai referenciáinkat itt találja.